Barion Pixel

Kutya szobatisztaság

Megosztás

31–38 perc a tartalom elolvasásának időtartama

Minden kutya gazdinak aki lakásban él nagyon fontos a kutya szobatisztaság hiszen máskülönben nem tudnád őket otthon hagyni egyedül egy percre sem. Ezért nagyon fontos, hogy amint van rá lehetőséged kezd el tanítani kutyádat.

A legjobb lehetőség az lenne ha a kutya számára biztosítva lenne, hogy bármikor kimehessen a kertbe elintézni a dolgát.

Ez sajnos nem minden esetben lehetséges, főleg nagyvárosokban ahol a lakások nagy részéhez nem tartozik kertkapcsolat.

Ezen esetekben gyakran előfordul, hogy pár órás távollét után bizony meglepetések várnak otthon. Ez természetesen a kutya életkorától és nemétől teljesen független lehet.

Készülj fel rá, hogy még a tanulás alatt is lesznek olyan alkalmak amikor sajnos nem jön össze a kutyus számára az amit tanítani akarsz neki.

Semmi gond! Ha szánsz rá elegendő időt és egy kicsit is jó megfigyelő vagy pár hét után már tudni fogod hogyan viselkedik pisi előtt vagy éppen nagydolog előtt és lesz időd reagálni az eseményekre.

Hogyan szoktasd le kutyádat arról, hogy mindenfelé pisiljen a lakásba? – célunk az, hogy távollétedben a megfelelő helyet használja erre a célra.

A saját életünkből egy 6 hónapos uszkárral kapcsolatban tudok majd véleményt mondani illetve, hogy mi hol tartunk most vele. A kutyus 3 hete került hozzánk tenyésztőtől.

Mikor számíthatsz rá, hogy kutyádnak dolga lesz

Minél kisebb a kutya annál többet kell neki pisilnie és kakilnia. Az alábbi események előtt számíthatsz rá, hogy kutyádnak dolga lesz:

Evés előtt és után
Alvás előtt és után
Játék után

Ha medig home office-ban dolgozol és úgy vigyázol a kutyára akkor nekünk az a megfigyelés, hogy egy nagyobb megivott vízmennyiség után 1 órával ha leviszem sétálni már biztosan fog pisilni egyet.

Mivel mi 5,5 hónaposan hoztuk el a tenyésztőtől a kutyát így alaposan kikérdeztük mindenről is, azt javasolta, hogy evés után egyből engedjük ki vagy vigyük le sétálni, mert akkor biztosan könnyíteni fog magán. Ez így is történt, de amint tudjuk kaja után közvetlenül nem tesz jót a mozgás a kutyának így erről el is kezdtünk szépen lassan leszokni. Kaja után szigorúan pihenés van semmi játék semmi ugrándozás. legalább 1-2 óra pihenés van evés után.

Milyen jelekre figyelj amik pisire utalhatnak

Érdemes odafigyelni a kutyádra, milyen jeleket mutat amikor pisilnie vagy kakilnia kell. Én itt most a legnépszerűbb viselkedési formákat fogom felsolni nektek illetve azt amit a mi kutyánk is produkált.

Nyugtalan – nem tud megmaradni melletted, folyamatosan mennie kell valahova.

Nyöszörög – rád néz és elkezd ok nélkül nyöszörögni.

Forgolódik – nincs egy nyugodt perce sem.

Nagyon szaglászik az orra folyamatosan a földön van és szimatol.

Próbál olyan helyet keresni a lakásban ahol nem látod, átmegy másik helyiségbe.

Az ajtóhoz megy, esetleg elkezdi kaparni is az ajtót.

Idegen hely – itt igazából a territóriumról van szó, hogy meg akarja jelölni az adott területet. Lakásban tartott kutyáknál akik nap, mint nap ugyanazon az útvonalon sétálnak és például 2-3 havonta haza látogattok vele a rokonokhoz az is lehet, hogy az új szokatlan helyen nem tudja, hogy hova ürítsen (ez esetben természetesen nem territoriális viselkedésről van szó). Ugyanez lehet vele a helyzet egy nyaralás esetén is.

Nekünk uszkár esetén ezek a jelek: szaglászik és elkezdi bejárni a lakást, amikor már nagyon pisi előtt van akkor már átmegy settenkedésbe, de olyan szinten, hogy a körmei kopogását sem lehet hallani. Ehhez társul az, hogy próbál előlünk elbújni azaz szándékosan átmegy másik helyiségbe, hogy ne lássuk mit csinál. (tisztára, mint a gyerekeknél….ha túl nagy a csend akkor baj van 😀 )

Kutya szobatisztaságra nevelés

Most, hogy tudod milyen időben és mit kell figyelni a kutyádon el is kezdhetjük átnézni milyen korban hogyan érdemes szobatisztaságra nevelni a kutyát.

Kutya szobatisztaságra nevelése életkor szerint

Fontos megemlítenem, hogy minden életkorban másképp kell tanítani a kutyát a szobatisztaságra. Ugyanúgy, mint az embernél a kor előrehaladtával lassul a kutyák felfogás is. Ennek eredményeképpen minél fiatalabb a kutya annál könnyebb tanítani.

Alapvetően a kutyát nem kellene, hogy nehéz legyen szobatisztaságra tanítani, ennek oka pedig az, hogy a kutyának nem célja a saját maga által telepisilt és belekakilt környezetben élni.

Kiskutya szobatisztaságra szoktatása

Fontos! Négylábú családtagokkal mindig legyél türelmes! Eltérő ideig tarthat mire szobatiszta lesz egy kutya. Hiszen egyes kutyafajták gyorsan tanulnak míg mások lassabban. Amennyiben a kölyökkutya kellemetlen meglepetéssel mondjuk egy tócsával fogadja otthon semmi esetben se büntesse meg. A kölyökkutyákat jóval gyakrabban kell sétáltatni, mint a felnőtt társaikat. Nem is csoda, hiszen fejlődő szervezetek, mint a gyerekek sok energiabevitelre és sok folyadékra van szükségük. Ezért vizelni is többször kell nekik.

A lent említett módszerek mindegyike alkalmazható kölyökkutyánál is. Egyedül talána a kutya bugyit nem ajánlom ahhoz nem jó ha hozzá szoktatjuk kölyökkorban.

Azt viszont külön szeretném kiemelni, hogy mennyire fontos az első 8 hét szobatisztaság szempontjából. Azt képzeld el, hogy ebben semmi szereped nincsen… Itt bizony a kutyamama játszik hatalmas szerepet, hogy hagyja e őket a fészekbe piszkítani vagy sem. Amennyiben a kutyamama hatékonyan végzi feladatát és fészektisztaságre neveli kicsinyeit bennük is az fog rögződni, hogy nem piszkítok oda ahol alszom és eszem.

Felnőtt kutya szobatisztaságra nevelése

Felnőtt kutyák esetében viszont már más a helyzet, mármint nem türelem szempontjából velük is roppant türelmesnek kell lennie. Náluk már viszont ki kell bírni két séta között a pisilést (természetesen ha a két séta között 5-6-7-8 óra telik el akkor ne is álmodj róla, ez általában még egy felnőtt embernek sem megy, szóval ezt inkább ne várd el kutyától sem..)

Mi személy szerint napközben 2-3 óránként (maximum 4 óránként) visszük le sétálni, így napközben szinte soha nem ér minket baleset.

Azonban ha még a gyakori séta ellenére is rendszerint otthon végzi el a dolgát a kutya akkor érdemes megfigyelni, hogy hova és mikor, illetve milyen viselkedést tanúsít az akció előtt. Ennek lehetnek vizelettartási okai is, de ez általában valamilyen betegséghez köthető, vagy pszichológiai háttere is lehet. Például ha rendszerint az ágyadat vagy a ruháidat pisili le akkor ezzel jelzi, hogy amíg nem vagy otthon bizony ő az úr a házban.

Van még valami amit már felnőtt kutyáknál érdemes megemlíteni akik már elfogadtak téged és nagyon szeretnek. ÖRÖMPISI, bizonyára részesültél már ebben a gyönyörű ritálében amikor hazaérsz össze vissza ugrál rajta a kutya, nyalogat és egyszer csak maga alá vizel…Erre itt helyben javasolnék is megoldást. Amikor hazaérsz ne vegyél tudomást a kutyádról az első 5 percben, de olyan szinten, hogy még szemkontaktust se létesíts vele. Ezáltal elfogadja, hogy hazaérkezésed nem egy ünnepi dolog hanem egy tökéletesen átlagos esemény. Ezzel pár hét alatt nagyon szép eredményeket lehet elérni (ezen kívül ez a módszer arra is jó megoldás lehet ha kutyád ugat amikor elmész és nem vagy otthon – ezzel a módszerrel szintén tudatosíthatod benne, hogy távozásod és érkezésed egy teljesen átlagos dolog).

A lent említett módszerek mindegyik alkalmazható felnőtt kutyák esetében, a bugyi módszert itt is elmondanám, hogy csak lehetőségképpen említettem meg, nem javasolt a használata (kivéve ha tüzelésről van szó).

FONTOS! A felnőtt kutyák esetében a már beidegződött szokásokon sokkal lassabban fogsz majd tudni változtatni.

Idősebb kutya szobatisztaságra nevelése

Idősebb kutyáknál ismét sok türelem kell, mert már nehezebben tanulnak, mint fiatalabb énjük. Ezen kívül érdemes odafigyelni, hogy ténylegesen az ő hibájuk e a vizelet. Itt arra gondolok, hogy idősebb korban gyakori a vizelettartási probléma, akár betegségből eredeztethetően is. Természetesen ha észlelünk pár vizelet cseppet, akkor már beszélhetünk kutya inkontinenciáról is.

H2-Menhelyi kutya szobatisztaság

Azt azért hagy említsem meg, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy idősebb kutyát fogadnak örökbe menhelyről. Azonban ezekben az esetekben nagyon keveset tudunk a kutya eddigi életéről. Lehet eddig kertben élt és a gazdái soha nem engedték be a házba ebből adódóan eddig oda vizelt ahová csak jól esett neki.

A menhelyről örökbe fogadott kutyák esetében sincs másképp a szobatisztaságra nevelés, így rájuk is érvényesek lesznek a lent említett módszerek.

Azt azonban tudnod kell, hogy amikor hazaviszed a kutyát előfordulhat, hogy 1-2 napon át nem fog sem vizelni sem kakilni. Ennek számtalan oka lehet, bizalmatlan, stresszes az új körülmények miatt. Azonban ha ez az vizelet és kaki nélküli időszak meghaladja a 2-3 napot akkor kérlek fordulj állatorvoshoz új családtagokkal.

Szobatisztaságra nevelés módszerei kutya

Elérkezett a pillanat amire mindannyian vártunk, nézzük meg milyen módszerekkel lehet rászoktatni a kutyát a szobatisztaságra.

Szobatisztaság kutyapelenka

A lakásban tartott kutyák nevelésének az egyik legkényelmesebb megoldás. Ennek nagy előnye, hogy a kutya így akkor is el tudja végezni dolgát ha te éppen nem vagy otthon.

Nagy hátránya viszont, hogy olyan szinten hozzá tud szokni a kutyusod, hogy utána nem lesz hajlandó lent végezni a dolgát. Ezért ez azoknak lehet megoldás akik hosszútávon sem ragaszkodnak ahhoz, hogy kutyájuk kint végezze dolgát.

Személy szerint mi napi 4 alkalommal visszük le a kutyát és az esetek túlnyomó részében (90% felett) a dolgát kint végzi el, a pelenkát inkább, mint végszükséglet tartjuk a lakásban. Ha úgy alakul, hogy este mégis pisilnie kell akkor legyen hova.

Természetesen itt is az egyik legmegbízhatóbb márkát tudom ajánlani a trixie kutyapelenka amelyet mi is használunk. Ennek egy kiegészítő terméke a kutyapelenka feszítő, ez akkor jó választás ha a lakásban nincs járólap csak szőnyeg és parketta.

A bűnös tettenérése

Tettenérés alatt azt értjük amikor a szemed láttára kezd el pisilni a szoba közepén. Ebben az esetben amilyen gyorsan csak tudod vidd arra a helyre ahol szeretnéd, hogy pisiljen. Amennyiben lakásban laksz javasolt a kutyapelenka használata. Így megvan a hely ahová ilyen esetekben le tudod gyorsan rakni (hidd el nincs annyi időd, hogy pórázt adj a kutyára és le tudd vinni).

Fontos! Amennyiben a pisi már régebben történt és te csak a meglepetést látod már azt nem ahogy pisil akkor ne büntesd meg a kutyádat, mert nem fogja tudni miért kapja a büntetést már régen elfelejtette és ezzel csak összezavarod. Valamint fontos megemlítenem, hogy a szobatisztaság alapja nem jó ha fenyítésre és félelemre alapszik.

Kutyapelenka bugyi

Ebben az esetben a pelenkát már tényleg úgy kell elképzelni, mint a gyerekeken lévő pelenkát. Természetesen van az az eset amikor jól tud jönni, mint amikor tüzel a szuka kutya, dezt leszámítva csak ellenezni tudom, hogy általános szobatisztaságra is ezt használjuk. A kutya egyáltalán nem fogja megtanulni, hogy kontrollálja a testét. Tisztára olyan lesz tőle a kutya, mint aki inkontinenciától szenved.

Kutya szobatisztaság spray

Kutyapelenkára szoktató spray néven is emlegetik, mert ez a két termék szinte kéz a kézben jár. Nekünk személy szerint a pelenka önmagában is sikeres volt spray nélkül. Csak annyi a dolgod, hogy ezzel a spray-vel kicsit befújod a pelenka szélét vagy közepét.

Kutya tréning csengő / csengő módszer

Számomra ez tűnt a legbonyolultabbnak, de szeretném neked bemutatni, hogy lehet egyszerűen csinálni.

Első lépésként: ismerted meg a kutyádat az adott eszközzel mutasd meg neki hogyan működik. Érdemes legelős célnak kijelölni, hogy az orrát vagy a lábaát használva megszólaltassa a csengőt. Ha ez sikerül neki akkor már mehet is neki a jutifali.

Második lépés: a csengőt olyan helyre kell rakni ahol mindig kényelmesen eléri. Vezesd a kutyát a csengőhöz amint odaér jöhet is a jutalomfalat. Ezt követően ismét a csengőt kell vele megszólaltatni. Ismét jöhet a jutalmazás és az ajtónyitás. Nem csak a jutifali a jutalom hanem maga az ajtónyítás is és ezzel együtt természetesen, hogy kis is tud menni. Ez gyakorold többször, hogy rögzüljön.

Harmadik lépés: Sokszor kell ismételni a második lépést, hogy eljussatok oda, hogy kint végzi a dolgát és te jó alaposan meg tudd dicsérni amiért ilyen ügyes volt.

Klikker használata

A klikker egy nagyon hatékony módszer, itt sajnos nem az eszköz az a mi hatékony hanem a módszer. Ezt a módszert azonban idő elsajátítani és aztán még átadni a kutyának. A módszer alapja a Pavlovi elv, ezzel is érdemes indítani: klikkelj majd adj jutalomfalatot, ezt ismételd meg párszor. A gyakorlatban hogyan fog ez kinézni:

Minden klikk után jár a jutalomfalat
Előbb a klikk aztán a jutifali
A kívánt viselkedés közben klikkelj, ne pedig utána

Szobakennel

Azt nem mondom, hogy a legolcsóbb megoldás, de talán az egyik legsokoldalúbb megoldás. A szobakennel lényeg, hogy amikor elmész otthonról és nem szeretnéd, hogy a kutya szabadon mászkáljon a lakásba ebbe szépen el tudod helyezni és le tudod neki teríteni a pelenkát is.

Ezen kívül el tudod helyezni a kutyádat akkor is ha jönnek át vendégek, de nem szeretnéd, hogy folyamatosan láb alatt legyen.

Amennyiben rosszat csinált, akkor is kaphat 5 perc büntit a szobakennelben.

Természetesen többféle anyagból is elérhető van nylonból készült szobakennel is, de én ezt talán abból a szempontból nem javaslom ha a kutya egyszer rájön, hogy testsúlyával meg tudja mozgatni az egész kennelt akkor onnantól kezdve nincs megállás. A másik a fémből készült opció ezt már nem fogja tudni megmozgatni a kutya, de a padlót viszont össze tudja karcolni.

FONTOS! Ne használd az utazáshoz való ketrecét a kutyának ez a két dolog teljesen külön kezelendő. Az utazáshoz használt ketrecnek egy kellemes helynek kell maradnia számára.

Boksz/ ketrec módszer

Én nem javaslom, de ez lehet az utazó boxa is, ahová például esténként helyzed el a kutyát. Az egésznek a célja, hogy a kutya nem fog oda piszkítani ahol alszik így jelezni fog számodra, hogy dolga van (természetesen ezalól kivételek lehetnek az örökbe fogadott kutyák akik kis helyen voltak az elmúlt időszakban és valószínűleg sokszor maguk alá kellett piszkítani).

Pozitív megerősítés – jutalom falat hatalma

Amint azt már fentebb említettem a büntetés hosszú távon nem kifizetődő módszer (gondolj a Star Wars-ra az uralkodó félelemkeltéssel uralkodott lám mi lett a vége lázadás…). Koncentrál inkább a pozitív megerősítésre. Ne maradjon el a szóbeli dicséret, sem a simogatás, sem a jutalomfalat ezeket mind használd ki a pozitív visszacsatoláshoz. Ezzel a módszerrel a kutyád is hamarosan össze fogja kapcsolni, hogy milyen jó dolgokkal jár az ha lent végzi a dolgát, csak légy türelemmel kedves gazdi! Azonban mivel bent tartott kutyál van szó így elsősorban a gazdi feladata, hogy megteremtse az alkalmat arra, hogy a kutya lent végezze dolgát. Egész egyszerűen arra gondolok, hogy minél többet viszed le a kutyádat sétálni annál nagyobb az esélye, hogy lent végezze dolgát és te pedig szépen meg tudod dícsérni.

Ne állíts teljesíthetetlen elvárásokat! Kérlek ne legyél mérges a kis négylábú családtagodra ha néha szeretetcsomag vár otthon a lakás közepén. Fontos tudod, hogy kölyökkutyák esetében 4-5 hónapos korra 3-5 óra időtartam amíg meg tudják tartani vizeletüket. Körülbelül egy éves korukra várható el a 5-8 óra visszatartási időtartam.

Tartsd szem előtt kérlek, hogy nem csak a jutalomfalat szolgálhat pozitív megerősítésként a kutya számára. Vannak olyan kutyák akiknek a szép szavak (ügyes kutya vagy, de okos vagy) elegendőek, másoknak a simogatás nyújtja ezt a visszacsatolást, van amelyik kutyának az a jutalom, ha dobálod neki egy kicsit a kedvenc labdáját.

Minden csak türelem, megfigyelés és gyakorlás kérdése. Mi megfigyeltük a törpe uszkárunkat nagydolog az evéstől számított 2. illetve 3. óra között várható. Ez tudatosan alakítottuk így, hogy evést követően pihenjen legalább 2 órát. A reggeli evés és kaki után általában legközelebbi nagy dologra 14:00 óra után kerül sor. Pisiszünet minden 3-4 órában megyünk vele. Amikor ezt írtam a kutyusunk 6 hónapos.

Parancsszó beiktatása

Ez a rész főleg azoknak szól akik városban élnek és csak sétáltatás útján tudják megoldani, hogy a kutya kint végezze dolgát. Érdemes parancsszót használni amikor éppen a dolgát végzi a kutyád. Hogyan alkalmazd? – Amikor lent vagy a kutyával és éppen pisil akkor mi például kétszer egymás után kis szünettel elmondjuk: pisi….pisi és ezt követően megdícsérjük, de ebben az esetben csak dicsérő szavak használunk. Ugyanezt tesszük nagydolog esetén is csak ott a kaki a jelszavunk 😀 Ennek előnye, hogy pár hónap alatt ez rögzülni fog benne.

A kitartó munkának meglesz az eredménye gondolj csak bele mennyire jó lesz amikor szakad az eső és nem 20 percet kell ázni kint mire végre pisil egyet a kutya, hanem 3 perc alatt végeztek, mert meghallja a vezényszavakat és már teszi is dolgát.

Napirend készítése

Hidd el ez mindenkinek előnyös! Törekedj a rendszerességre és az időzítésre, hogy kutyád minden nap ugyanakkor kapjon enni (most nem azt mondom, hogy másodpercre pontosan minden nap ugyanakkor kell enni kapnia, 20 perc ide vagy oda nem dől össze a világ). A napi rutin kialakul a kutyáknál is fontos ha minden nap azonos időben kap kaját a kutya a végtermék is hasonló időben fog távozni.

Nem csak az etetés időpontjában érdemes kialakítani rutint, hanem a séta időpontjában is, mi evés után 1,5-2 órával szoktuk levinni sétálni így számunkra garantált a nagydolog lent végzése.

Gondold át az alábbiakat mielőtt megtervezed a rutint:

Evést követően 2 órával le tudod majd vinni sétálni?
Reggeli ébredés után fogod levinni?
Lefekvés előtt mikor tudod levinni?
Játék után le tudod vinni?
Szunyálás után le tudod vinni?
Játék vagy csont rágcsálása után le tudod vinni?
Evés vagy ivás után le tudod vinni?
Legalább egyszer le tudod vinni minden órában?

Első kutyás gazdiknak speciálba! Lehet ez nagy újdonság lesz, de a kutyákat akkor is le kell vinni ha fúj ha szakad vagy ha piros hó esik az égből! Sajnos ezeken a napokon a saját komfortot kicsit háttérbe kell szorítani és a kutya igényeit előtérbe helyezni.

Irány a természet/szabadtér

Saját tapasztalat következik: eleinte mi többször vittük le a kutyát sétálni, hogy minél többször elérjük azt, hogy a pisi kint legyen ezáltal minél többször meg tudjuk dícsérni, hogy milyen ügyesen végezte dolgát. Itt nem arra kell gondolni, hogy napi 8 alkalommal levittük a kutyát fél órára, csak 5-10 percekre vittük le amikor mutatta valami jelét, hogy készül valami.

Esti szobatisztaság

Amint azt már említettem egy pár hónapos kölyökkutya nem fog kibírni egy egész éjszakát pisi és kaki nélkül. Azonban vannak rá megoldások, hogyan éld túl az estét anélkül, hogy reggelre meglepetés várjon:

Nekünk személy szerint a kutyapelenka vált be.
Lefekvés előtt már ne adj a kutyának nagyobb mennyiségű ételt és innivalót.
Húzós lesz, de az is egy lehetőség, hogy éjszaka is felkelsz pár hónapig ugyanabban az időpontban és leviszed sétálni.
Ilyen helyzetekre megoldás lehet a kennel módszer is.

Kutya szobatisztaságra nevelés video

GYIK – Kutya szobatisztaságra szoktatás

Egyedül szabad hagyni a kutyát szobatisztaságra való nevelés alatt?

A tökéletes megoldás az, lenne ha 3-4 óránként rá tudna valaki nézni és egy gyors pisire leengedni. Sajnos a való életben ez elég nehezen kivitelezhető ha az ember nem home office-ban dolgozik. Nagy általánosságban az mondható el, hogy kölyökkörban 2-3-4 órát bírnak ki pisi és kaki nélkül a kutyusok. 1 éves korukra lesz elmondható az, hogy akár 6-7-8 órát is kibírnak majd amíg te munkában vagy.

Mennyi idő amíg a kutya szobatiszta lesz?

A szobatisztaság tanítását már 8 hetes korban ajánlott elkezdeni. Innentől kezdve csak rajtad múlik mennyire vagy következetes, kitartó és mennyi időt tudsz ezzel eltölteni.

Mennyi ideig tudja a kutya visszatartani a pisit és kakit?

3 hónapos kor előtt 1-2 óra
3-4 hónapos korban 3-4 óra
6 hónapos korban 4-5 óra
1 éves korára fog elérni oda, hogy visszatartsa 8 órára

Takarítószer – tisztítás

Mindig nézd meg milyen összetételű tisztítószert használsz. Egy ammónia alapú takarítószer csak arra fogja csábítani kedvencedet, hogy ott végezze el a dolgát ahol azt a szagot érzi. Ezen termékek helyett válaszd inkább az enzimalapú tisztítókat amelyek a kutyád számára semleges utóillatot hagynak.

Leszidhatod a kutyádat vagy sem?

Csak abban az esetben szidhatod le a kutyádat amikor szemmel látod, hogy előtted pisil be a lakásba. Amennyiben az esemény már megtörtént és te csak a következményét látod akkor már nincs értelme leszidni, mert nem fogja tudni összekötni, hogy most miért kapszidalmazást.

Bűnbánó tekintet egyenlő a megbánással?

Amikor elkezded szidni a kutyád fülét farkát behúzza? Ez csak természetes hiszen érzi a hangszníedből, hogy itt most baj van, de sajnos nem fogja összeköt a már rég megtörtént pisit a szidalmazással. A kutya mindig a legutóbbi cselekedetéhez köti a benned kiváltott reakciót, sajnos a fél órával ezelőtt megtörtént eseményhez már nem fog kötni semmit.

Szobatiszta eb bepisil

Amennyiben alapvetően egy már olyan kutyáról van szó aki szobatiszta és hirtelen elkezd bepisilni ne zárjuk ki az egészségügyi problémát és fordulj állatorvoshoz.

Fekete Gergely
Fekete Gergely

Fekete Gergely vagyok kutyákkal nőttem fel, nemrég 1,5 éve jött el annak az ideje, hogy legyen saját kutyám. Egy fekete törpe uszkárra esett a választásom aki 6 hónaposan került mellém. Természetesen nagyon kreatívan Blacky lett a neve.

Mivel vidéken éltem gyerekkoromban számomra újdonság volt a kistestű kutya, az érzékeny lelkivilágával és természetesen az is, hogyan éljek együtt egy kutyával egy lakásban. Az együttélésünk megkönnyítése végett jónak láttam elvégezni együtt egy kutya tréner tanfolyamot is, hogy jobban megértsem Blacky-t.

A kihívások soha nem állnak meg ha az embernek van egy kutyája. Nekem a legnagyobb kihívás a kutyám etetése volt, mert nagyon érzékeny a gyomra.

Ezután a sok kihívás után szerettem volna megosztani a tapasztalatokat más fiatal és újdonsült gazdival is ezért indítottam el a kutyusom.hu webáruházat.

Articles: 347